Valóságban, már nem mindig megyünk az emberek között, szinte mindig oldalt hagyjuk el a színházat, a művészbejárón. Szinte mindig 10-12 órát dolgozunk és néha megesesik az is, 15-16 óra lesz belőle. Éjszaka, hajnalban. Aztán nappal, aztán megint hajnalban. Egyszer a szabadnapjaim egyikén felriadtam otthon a lakásomban, reggel fél 9-kor, mondván “Úr Isten, megy a buszom a Sheratonba reggelizni“. Aztán rá kellett jönnöm, hogy én már otthon vagyok és nem Jeddahban. Ez itt Zugló, Budapest, Magyarország. Azért akármennyire elfáradunk a nap végére, amikor újra felmegyünk oda, a felhők közé, akkor valahogy mindíg új erőre kapunk. Ez nekünk a szakmánk, a hivatásunk, a hobbink, …a szerelmünk valahol. Fiatalon nagyon hamar rá lehet kapni az ízére, onnan olyan mint a kábítószer. Abbahagyhatatlan. Összeraktam Nektek/ Önöknek egy kis összeállítást az elmúlt 1-2 év narkotikumából. Van benne munka, öröm, természet, technika és sajnos szomorúság is. Ajánlom továbbá ezt a filmet Biskekben lezuhantm, Kazim barátom elmékének, akivel mindig olyan vidám volt dolgozni, mint amit a klipből érezni lehet. Ez a szakma néha kihívások elé állít minket és néha nem sikerül megoldani azokat. Ez is egy ilyen helyzet volt. Szokták mondani ebben a szakmában, hogy tudomásul kell venni azt, hogy mindig úgy kell a barátodtól vagy szerelmedtől elbúcsúzni, mintha az az alkalom lenne utolsó.

A filmben feltűnik DrMackó is. Nem kell tőle meglepődni, ő a gyerekeknek fog majd egyszer mesélni arról, hogy milyen JumboJet-et vezetni. Ő most kezdi az élményeket gyűjteni.

Jó szórakozást a filmhez.

Szüle Zsolt